Ősi joggal, ősi házban törtek egyre följebb

Megjelent: 2019. július 10.

Egy nemes minden olyat igyekezett átültetni a királyi udvartartásokból a sajátjába, amivel kiemelkedhetett. Megszólítások, rangok, címek, pecséthasználat és egyéb külsőségek – effélék különböztették meg egymástól az 1351-től 1498-ig a törvény szerint jogilag egységesnek számító nemességet, derült ki tegnap a 47. ­Országos Honismereti Akadémia vendégének, dr. Novák Ádám történésznek az elő­adásából.

A vörösviasz-pecsét használata kezdetben hatalmat nem, csak rangot jelentett.

DR. NOVÁK ÁDÁM

– A nemesség jogi alapjait II. András Aranybullája rakta le 1222-ben, mely szerint fölöttük csak a király ítélkezhetett, honvédelmi kötelezettséggel tartoztak, cserébe adómentességet élveztek, és birtokaikat továbbörökíthették. Ha egy báró a bíróságokon esküt tett, az tízszeres értékkel bírt mások esküjéhez képest. Így volt ez egészen a XV. századig, amikor a földbirtok és a katonai erő növekedésével a nemesi rétegződés is megindult. A változás az oklevelekre tett pecsétek sorrendjéből is kiolvasható volt – hallhattuk. 

Minél előkelőbbnek látszani

Az Anjou-korban a királyi tanácsot különféle vagyoni rétegekhez tartozók – vajdák, bánok, nagyobb ispánok, a nádor és az udvari tisztségviselők – alkották. A nádor országbírói szerepet is betöltött, az udvarnál pedig ajtón­álló ispánnal, pohárnok-, asztalnok- és lovászmesterrel zárult a sor. A tanács tagjai a királlyal együtt döntöttek az ország sorsáról, persze uralkodói jóváhagyással. Ami a bárói réteget illeti, csak kevesen tudtak a vagyonukkal kiemelkedni a rendből, mivel sem az őket megillető „magister” cím, sem a honorbirtok nem volt örökölhető. Ilyen kivétel volt Druget Fülöp királynői tárnokmester, aki vagyonát és kíséretét tekintve előkelőbb volt másoknál.

– Ha továbblépünk Luxemburgi Zsigmond uralkodásának idejére, szembetűnővé válik, mekkora vagyoni átrendeződés következett be az arisztokrata családok javára a király halálát követő évekkel bezárólag. Amíg I. Nagy Lajos idejében az ország várainak kétharmada királyi kézen volt, addig – elég Észak­kelet-Magyarországot venni például – a királyi birtokokból Zsigmond vejének, Habsburg Albertnek már csak Szepes vármegyében maradt valami. Zsigmond még külsőségekben is erősítette a nemesi vagyonosodást, 1408-ban létrehozva a reprezentációhoz kitűnő Sárkányrendet. Ezzel nemcsak nyugati utazásaik során büszkélkedhettek a nemesek, de jogot szerezhettek a bejutáshoz külföldi (az aragóniai Kanna vagy a Lancaster) rendekbe.

– A sárkányos megkülönböztetés a király kíséretének fényűzőbbé tételére is kiválónak bizonyult – sorolta dr. Novák Ádám, hozzátéve, hogy létezett még egy fontos cím, a vármegye vezetésére feljogosító örökös ispánság címe, amit a 13. században csak egyházi vezetők, megyei főpapok érdemelhettek ki. Csupán a 13–14. század fordulóján kerülhetett át a rang világi hatalmasságokhoz, így például bánokhoz. 

Vörös viaszt mindenkinek

Itt érkeztünk el a vörösviasz-pecsét használatához, ami kezdetben olyan királyi monopólium volt, mint mondjuk a sókereskedelem. Ám a 14. század közepén a főpapok, egy évszázaddal később pedig a világiak is használhatták. – Amíg kezdetben hatalmat nem, csak rangot jelentett – ami a sokpecsétes oklevelek pecsétsorrendjében is megmutatkozott, jó példa rá a III. Ulászlót a trónra hívó országgyűlési levél 13 pecsétje –, a kormányzóvá választott Hunyadi János pecsétje már az országtanácsét is megelőzte, és komoly hatalmat igazolt. Hunyadi János harcolta ki először azt az adományt is – a kormányzóságról V. László javára lemondva –, hogy kárpótlásként Beszterce grófja legyen, ami ismét mérföldkő a nemesi hatalom megerősödése során – hallhattuk az előadótól. 

Új főnemesség

Hunyadi Mátyás uralkodása alatt viszont annyi grófot és örökös ispánt neveztek ki, hogy halálát követően az országtanácsi ülés oklevelén egyedül csak Kinizsi Pál pecsétje nem vöröslött. A helyzetnek 1498-ban a 22. törvénycikk vetett véget, 37-re redukálva a főúri bandérium állítására kötelezett „magnificusok” körét, így jogilag létrehozva az új főnemesség körét.

Dr. Novák Ádám zárásképpen a rezidenciákról is ejtett néhány szót. Az elnevezés olyan épületekre (vagy éppen településekre) vonatkoztatható, ahová a főúri udvartatás tartozott. A Perényiek esete jó példa arra, hogy ha egy nemesnek hét várbirodalma volt, akkor a hétből az szolgált rezidenciául, ahová – és ezt Kubinyi András történész kutatásaiból tudjuk – az úr a legtöbbször hazament, ahol a család temetkezett, ami olyan igazgatási központként működött, ahová kincstár, levéltár vagy pénzverde települt.

Forrás: Kelet-Magyarország 2019.07.10 szám 7. oldal - Matyasovszki József