"Honismeret nélkül a hazaszeretet erőtlen"

Megjelent: 2019. július 3.

A lokálpatriotizmust erősítő rendezvény a helyi közösség érdekében fejti ki tevékenységét. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindig komoly honismereti munka folyt, aminek most kétszeresen is hangot ad a Honismereti Szövetség. Egyfelől a július 7-én Nyíregyházán nyíló 47. Országos Honismereti Akadémiával, másfelől sok megyéről, megyeszékhelyről szóló írás formájában, a Honismeret című folyóirat 3. számában.

A Magyar Haditengerészek Emléknapja - Kemecsén

Megjelent: 2019. június 11.

2019. június 7-én 11 órától került megrendezésre Kemecsén a magyar haditengerészek emléknapja alkalmából szervezett ünnepi megemlékezés. Az ünnepséget Smid Józsefné alpolgármester asszony nyitotta meg, majd a Himnusz eléneklése után Pokoraczkiné Petró Renáta József Attila, Bús magyar éneke című versének egy részletét szavalta el.

A VII. Luby Emléknap eseményei

Megjelent: 2019. június 6.

A 2019. június 1-jén Nagyarban rendezett Luby Emléknapunkon Petőfi Sándor barátjára és a szatmári közélet kiemelkedő alakjára, az egykori vármegye főszolgabírájára, majd aranytollal kitüntetett főjegyzőjére, Luby Zsigmondra (1819-1887) emlékeztünk születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, amelynek kapcsán a nagyari Luby család sírboltja mellett 2015-ben állított Luby Margit-emlékoszlop szomszédságában egy páfrányfenyő ültetésére és Luby Zsigmond emlékét őrző emlékkő leleplezésére került sor. Veress Zoltán tárogatódallamai után dr.

Helytörténeti pályázat – 2019

Megjelent: 2019. május 22.

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, valamint a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének Történettudományi Intézeti Tanszéke helytörténeti pályázatot hirdet „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéi (Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung) múltjának történetéből” címmel.

XV. Helytörténeti Konferencia Kemecsén

Megjelent: 2019. március 5.

Újabb történeti, régészeti és levéltári érdekességekre derült fény a XV. Helytörténeti Konferencián, melyet  “Évfordulók-sorsfordulók 1849-1919” címmel szervezett meg Kemecse Város Önkormányzata és a Sz-Sz-B Megyei Honismereti Egyesület.

A konferenciát Lucza János városunk helytörténésze és Márkusné Tóth Gizella örökös narrátora, szóvivője nyitotta meg.